Bram Stoker: DRAKULA GRÓF
Alcím: válogatott rémtettei
Raktári szám: A010026
ISBN: 963 307 070 8
Kiadás éve: 1985
Kiadó: Árkádia Könyvkiadó
Méret: 100 * 150 mm, 291 oldal
Állapot: papírkötés, kopottas, előlapon kisebb szakadás, jó
"Baljával úgy fogta át Mrs. Harkert, hogy a két karját oldalához szorította, jobb kezével pedig a fejét feszítette hátra. Annyit láttunk még, hogy Mrs. Harker hálóingének eleje csupa vér.
Akkor megfordult a gróf, és ránk meresztette parázsló szemét. Egy pillanatig láttuk csak rángó arcát, feszülő orrcimpáit, két véres szemfogát, mert áldozatát úgy lökte félre, akár egy mosogatórongyot, és jött nekünk. "
A vérszívónak az Ezeregyéjszaká-ból és ősi európai rémmesékből ismert szellemalakját Bram Stoker (1847-1912) a balkáni hagyományból tette testesebbé, és szerepét történelmi személyiségre, a havaselvi Vlad Drakul vajdára ruházta, majd hősét a vámpírragály terjesztésére a Viktória-kori London nyüzsgésébe is áttelepítette. A vérfagyasztó történet hollywoodi változatának köszönhető, hogy a közönség, ha Drakula grófra gondol, mind a mai napig a 30-as évek temesvári születésű filmcsillagát, Lugosi Bélát látja maga előtt, amint koporsóját nyekergőn kifeszíti, és óriásira nőtt szemfogait nyalogatva kísérteni indul a Kárpátok bércei közt. Bram Stoker nevezetes rémtörténete ezúttal Bartos Tibor magyarításában jelenik meg.
Tájékoztató:
Könyveink korlátozott darabszámúak és megtalálhatóak antikváriumunk honlapján is. Ritkán, de előfordulhat, hogy egy adott könyvet mindkét helyről egyszerre rendelik meg.
A sikertelen megrendelésről emailben tájékoztatjuk és elnézését kérjük.
Jelenlegi ára: 300 Ft
Az aukció vége: 2012-03-18 21:58
. Bram Stoker: DRAKULA GRÓF - Jelenlegi ára: 300 Ft
Fontos
-
MY77 ÚJ, CIMKÉS, NAGYON CSINOS RUHA! MÉRET: S Posta: -465(ajánlottan) vagy -530, -(ajánlottan, elsőbbségivel) -2 db vagy több termék rendelé...
-
SZÉP ÁLLAPOTÚ KÁDÁLLVÁNY BABAKÁDÁLLVÁNY! Összecsukható, szép állapotban, a műanyag babakádakhoz illeszkedik. Becsukva 21x95 cm, Kinyitva...
-
Zebra maszk Mérete: 17*17 cm fekete-fehér-pink Univerzális méret Anyaga: dekorgumi Ide kattintva megtekintheted többi termékeimet is (reng...
-
Női gyűrű 14K sárga arany. 3. 2gr. A kő anyagát nem tudom. Tört arany árról indítom az aukciót! Jelenlegi ára: 22 000 Ft Az aukció vége...
-
MARKS&SPENCER bársony ruha NMÁ 1ft(761) - Jelenlegi ára: 1 Ft marks&spencer bársony ruha Méret: 3-6hó (méretek nyugalmi állapotban)...
-
Sajnos a könyv meg van törve a gerincén igy a jó pár lap kiesik belőle. Miss Augusta Ballingermeg volt róla győződve, hogy fatális tévedés ...
-
zenélő összerakós virág és golyóbedobáló kicsiknek Jelenlegi ára: 1 400 Ft Az aukció vége: 2012-01-25 14:59 . Zenélő összerakós virág és g...
-
ÚJ! Remek profi olló, fodrász olló. Anyaga: nemes acél Méretei: a penge: 6 cm és az olló teljes hossza 16 cm A rajta lévő kis csavarra...
-
104-es melegítő felső. Méretek: Mb: 2x32cm Uh: 31cm Hossz: 36cm Nézd meg a többi termékemet is!!!!! Jelenlegi ára: 400 Ft Az aukció vége...
-
Szia! Szekrényürítés tartok méretváltozás miatt, csakis minőségi, butikban vásárolt ruhákból. Egy sem kínai. 1000 forintos egységáron hir...